"Nem a múlt történései hozzák létre a jelen szenvedését, hanem az, ahogyan hagyjuk, hogy a múlt eseményei meghatározzák, hogy lássuk és éljük meg saját magunkat a jelenben."

Dr. Máté Gábor

Ki vagyok én?


Cs. Tóth Ibolya vagyok, ultrarövid terápiás kiemelt konzulens, szomatoDráma játékvezető, pedagógus
">
">
"Cs. Tóth Ibolya az általam kiemelten ajánlott konzulensek körébe tartozik. Személyét nagyra becsülöm, szakmai munkájában megbízom. Tudását és tapasztalatait folyamatosan bővíti, rendszeresen rész vesz az általam tartott módszertani továbbképzéseken. Fordulj Ibolyához bizalommal,-jó szívvel ajánlom!"
Dr Buda László

Van bennem egy segítői attitűd.
Ezt a részemet otthonról hoztam, ebbe születtem bele.
Kiváló orvos, gyógyító édesapám, szerető, gondoskodó nyitott szívű édesanyám mintázatai meghatározóak voltak gyermekkoromban.
Az érzékenységem, ma már tudom, hogy nem gyengeség.
Erőforrássá vált az évek során.
Együttérző odafordulással és szeretettel kísérem klienseimet az úton, hogy önmagukat jobban megismerjék, megszeressék, testük-lelkük üzeneteit jobban megértsék.

ÁRAMOLJ VELEM!


Szerencsés vagyok, mert a két módszer egyesíti bennem a belső igényt, ahogyan én magam is szeretek kapcsolódni az emberekhez.

Értő figyelemmel kísérlek és segítelek abban, hogy elengedd bátran azt, amire már nincs szükséged és meglásd az új lehetőségeket, melyek elindítanak majd a vágyott változás irányába.



Visszajelzésekből:



"Kedves Ibolya!

Szeretném még egyszer megköszönni a közösen eltöltött időt

Miután eljöttem tőled könnyűnek felszabadultnak vidámnak és boldognak éreztem magam ami a mai napig kitart

Köszönöm szépen az új nézőpontot és az útravalót, azóta minden nap gondolok rá és remélem még sokáig fogok is.

Hálásan köszönöm

Zsofi"


"Kedves Ibus!

Megpróbálom szavakba önteni mindazt, amit a múlt heti Ultrarövid Terápián megéltem. Az első pillanattól fogva éreztem a támogató jelenléted, az általad teremtett biztonságos teret, így néhány perc után sikerült teljesen megnyílni Neked. Olyan mozaikdarabok kerültek a helyükre, melyeket bár a több évnyi önmunkám során külön-külön már jól ismertem, mégsem láttam meg a teljes képet. Mintha összeraktál volna számomra egy, az életemről szóló puzzle-t. Számos összefüggésre mutattál rá, rengeteg választ kaptam az UT alatt és után, amiket eddig a problémáim mögött nem fedeztem fel. Hálásan köszönöm Neked, hogy mutattál egy irányt, ami felé most elindulok, bízva abban, hogy végre megérkezem. Megérkezem az életembe. 

<3 Csodás napot, szeretettel: Mónika"


"Kedves Ibolya!

A találkozásunk óta eltelt már pár nap, de a hála amit Veled kapcsolatban érzek, csak erősödik és mélyül. Szeretném megköszönni Neked, az őszinte és szeretetteljes kapcsolódást.

A személyes jelenléted megkönnyítette, hogy biztonságban átadhassam magam ennek a fájdalmas, ugyanakkor szükséges belső rendezési folyamatnak, amely segítségével rendezhettem a saját érzéseimet és ezáltal el tudtam engedni azt a kegyetlen önbírálatot, ami hosszú ideje gátol abban, hogy megismerjem, megszeressem és értékeljem a valódi önmagam. 

Köszönettel és szeretettel: Judit

Szilvi

"A terapia után úgy éreztem magam, mint egy mesehős, akit, ha megpróbáltatás ér, megnő az ereje és még erősebbé válik."

Éva

"Olyan furcsán érzem magam, üresség van bennem, szinte nem is tudok ezzel mit kezdeni. 

Rájöttem sok mindenre, hol bántottam magam."


Orsi

"Csupán attól, hogy belépek a gyógyító térbe, egyfajta biztonság árad szét bennem, ami nálam azért nagy dolog, mert alapvetően szorongó alkat vagyok, örök készenlétben, állandó en garde állásban."

Ottilia

"Két évvel ezelőtt találkoztam először ezzel a gyógyító játékkal. Azóta sok játékon vagyok túl, és rengeteget tanultam - elsősorban magamról."

Timi

"Nehéz szavakba önteni azt, hogy mit kapok hónapról hónapra a gyógyító játékokban. Talán a legfontosabb -az együtt töltött perceken kívül- az a szeretet élmény és az erő, amit ilyenkor magamban érzek."


UltraIbolya

2013 Pomáz, Nyár utca 47.

+36-302507268

tothibi65@gmail.com


1075 Budapest, Asbóth utca 19. 1. emelet

2013 Pomáz, Nyár utca 47.